Az emléknapról

Az 1848–49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án 13 honvéd főtisztet végeztek ki Aradon. Mártírhalálukkal egy napon végezték ki Magyarország első miniszterelnökét is Budapesten.

Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja a forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának szimbóluma lett.

A megtorlást követő évtizedben titkos megemlékezéseket tartottak az évfordulón, az 1867-es kiegyezést követően a tiszteletadás formális keretek közé kerülhetett, bár még óvatosan kezelték az osztrák–magyar együttműködés érdekében. Az I. világháború után tovább nőtt az emléknap jelentősége. A kommunista időszakban sem tiltották be, nem volt állami ünnep, de az iskolákban és az újságokban megemlékeztek a vértanúkról, ugyanakkor a megemlékezés hangsúlyai az osztrák terrorra és a beavatkozó orosz csapatok empátiájára helyeződtek.

A rendszerváltozás után a kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá a 237/2001. (XII.10.) számú Korm. rendeletben. A hagyományok szerint a Kossuth téren félárbócra engedik Magyarország nemzeti lobogóját, majd az egykori miniszterelnök vesztőhelyének színhelyén, a Batthyány-örökmécsesnél gyertyagyújtással, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen lévő Batthyány-mauzóleumnál pedig koszorúzással emlékeznek a szabadságharc mártírjaira. A középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.