Kiss Ernő

„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”- Kiss Ernő utolsó mondata kivégzése előtt.


Temesvárott született 1799-ben, egy dúsgazdag örmény család sarjaként.  1818-tól katona egy dzsidásezredben. Az ő nevéhez fűződik a honvédsereg első komoly sikere, a perlaszi szerb tábor bevétele 1848. szeptember 2-án. 1848. október 12-én honvéd tábornokká léptették elő, s átvette a bánsági hadtest parancsnokságát. 1848. december 22-én honvéd altábornaggyá lépett elő. 1849. május második felében helyettes hadügyminiszterként is működött.

Kiss Ernő, aki mellesleg az idő tájt az ország egyik leggazdagabb embere volt, s önzetlenségben odáig ment, hogy korábban Haynaunak is adott kölcsönt - amelyet sosem kapott vissza -, elutasította, hogy bekössék a szemét. Nem tudtak végezni vele azonnal, háromból csak egy lövés érte, az is a vállán. Végül közvetlen közelről lőtték agyon, a három rosszul célzó bakát pedig utóbb lecsukták.

Kiss Ernő altábornagy és főhadikormányzó utolsó levele lányaihoz:
 „Forrón szeretett gyermekeim! Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek – ez halni készülő apátok kívánsága… Ne tegyetek senkinek szemrehányásokat – Isten áldjon meg benneteket! Erősítsen és óvjon benneteket; imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak, Ernőnek.”

Rádióspot: