Pöltenbergné - Paulina Kakowska

Poeltenberg Ernő lovag a 4. huszárezred tisztjeként Galíciában állomásozott, társai közül sokan udvaroltak a helyi előkelő családok leányainak. Az osztrák származású Poeltenberg is így tett, majd 1840 decemberében a tarnopoli jezsuita templomban feleségül vette Paulina Kakowskát (1822-1874), aki ekkor 18 éves volt.

Házasságukból három gyermek született. A szabadságharc előtt és alatt a család Bécsben lakott, Poeltenberg szüleinél. Hiába kérte felesége levélben, valószínűleg osztrák nyomásra, hogy köszönjön le a magyar honvédségből. Poeltenberg, bár kezdetben nem akart részt venni ezredével a magyarországi eseményekben, és kérvényezte az Itáliába vezénylését, később már nem hagyta el az ügyet, amire felesküdött. Így történt, hogy a férj és a feleség 1848 augusztusában látták egymást utoljára.

Az aradi börtönben Poeltenberg reménykedett, hogy nemsokára találkozhat „imádott Pauline”-jával. Csak családja sorsa izgatta, leveleiben pedig soha nem számolt be nekik a rossz börtönállapotokról. „Ezerszer és ezerszer gondolok rátok mindennap, kedveseim, az én jó gyermekeimre” – írta. Október elején felesége meg akarta látogatni, miközben a császárvárosban állandóan a kegyelemért könyörgött, és még Ferenc Józsefhez is kérvényt írt. Poeltenberg, bár leveleket kapott szeretteitől, így írni alig tudó kisfiától is, nagyon várta a találkozást: „úgy illik, hogy írjak neked arról a mélységes és ki sem mondható szerelemről, amelyet irántad érzek, jó Pauline-om, és arról az örömről, amelyet át fogok élni, mikor először ölellek át gyengéden téged és a kedves jó gyerekeket!”

Erre azonban nem volt lehetőségük, s ezt október 5-én már a tábornok is tudta: „Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket!” Búcsúlevele sorait nagylelkűen zárta, arra biztatva az asszonyt, hogy házasodjon meg újra: „Legyen még boldog, mert megérdemli! Isten veled! Szerencsétlen Ernőd”.

Felesége azonban élete végéig gyászolta férjét, ahogyan egy korabeli tudósítás írta: „Derék özvegye még a mai napig is gyászruhát visel, mi a nemes arcvonásokkal bíró szép matróna hófehér hajával sajátságos ellentétben vagy inkább jól illő összhangzásban áll.” A kiegyezés után megpróbálta felkutattatni férje földi maradványait, de az ásatások nem jártak sikerrel.

Három gyermekük közül Lipót hadnagy lett, és 1862-ben önkezével vetett véget életének. Lányuk, Ilona Fackh Guidóhoz, Poeltenberg egykori segédtisztjéhez ment feleségül. Guidó fiuk pedig erdészeti tanácsos lett.

A család Magyarországra telepedett át, Ilona Badacsonytomajon, az özvegy Pesten lakott, nyaranta gyakran lehetett látni a budai Császárfürdőben. Egyébként visszavonulva élt, sok fáradtsággal nevelve gyermekeit. Egyszer hallatott magáról, mikor a bécsi világkiállításra hosszú évek munkájával egy gyöngyből fűzött asztalterítőt készített, melynek mindenki a csodájára járt.

1874 novemberében hunyt el, 52 éves korában. Búcsúztatásán a Kerepesi temetőben – a korabeli újsághír szerint – „Krivácsy József volt ezredes felhívására volt honvédtisztek is kísérték a koporsót, melyben egy sokat szenvedett nő lelt öröknyugalmat”