Gróf Batthyány Lajos, az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.).
„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléked örökké élni fog sziveinkben, emléked élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.” (Teleki László)
Gróf Batthyány József Sándor és a köznemesi származású Skerlecz Borbála második gyermekeként született. Miután apja meghalt, anyja megkaparintotta az akkor 5 éves Lajos örökségét, és fényűzésbe kezdett a birtokon, a gyermeket pedig bécsi nevelőintézetbe küldte.
Batthyány Lajos 16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait, ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Miután 24 évesen nagykorúsította magát, apai örökségét visszaszerezte és a katonaságot elhagyva hazaköltözött Vas megyébe Birtokán a nyugatról hozott minta alapján korszerű gazdálkodást folytatott; elkezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel.
1830-ban a főrendi ház tagja lett, és e minőségében jelen volt a koronázási országgyűlésen, de eleinte ennél több politikai szerepet nem vállalt. 1834 decemberében Pozsonyban feleségül vette Zichy Antónia grófnőt, Zichy Károly gróf és Batthyány Antónia grófnő leányát. Három gyermekük született: Amália (1837–1922), Ilona (1842–1929) és Elemér (1847–1932).
Az 1839–1840-es pozsonyi országgyűlésen a főrendi házban az ellenzék vezére lett. E csoport számára határozott reformprogramot fogalmazott meg, és az ő javaslatára kezdték 1840-ben gyorsírásos naplóban rögzíteni a felsőház eseményeit. Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gróf gazdasági és politikai nézeteit: már a harmincas évek elején azok között volt, akik kezdeményezték a lónemesítést, majd lóversenyek rendezésével serkentették az állattenyésztést. Ugyancsak Széchenyi példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést, amelyhez több mint 50000 eperfát ültetett birtokán. Ez idő tájt alakult meg az ő közreműködésével a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesület, 1843-ban pedig az ő elnöksége alatt a cukorgyár-egylet (1839-ben birtokán cukorgyárat alapított). Eleinte abban is egyetértett Széchenyivel, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek kell vezetniük, ám programja a köznemesség határozottabb reformelképzeléseihez állt közelebb, ezért Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában kerülte a határozott állásfoglalást. Kossuthtal az Iparegyesület elnökeként és más gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba, és együttműködésük mind szorosabbá vált.
Az 1843–1844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, de az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja volt; a főrendi naplókban mintegy 200 felszólalását rögzítették. Abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.
Az országgyűlés bezárása után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében (ennek elnöke távoli rokona, Batthyány Kázmér gróf lett). 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egy pártba történő egységesítése és programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választotta.
Kossuth döntően Batthyány erkölcsi és anyagi támogatásának köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendiházban Batthyány, az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére.
1848. március 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. 1848. március 17-én V. Ferdinánd kinevezte az első, országgyűlésnek felelős magyar kormány miniszterelnökévé, Minisztériumának névsorát március 23-án hirdette ki. A reformokból született első, modern értelemben vett országgyűlési választásokon 1848 júniusában a sárvári kerületben indult, amit megnyervén országgyűlési mandátumhoz jutott.
Bár az alkotmányos monarchia híve volt, a bécsi udvarban egyre elégedetlenebbek voltak politikájával. Az országgyűlés megbízásából augusztus 29-én Deák Ferenccel a király elé járult, hogy utasítsa fegyverletételre a szerb felkelőket és állítsa le Jellasics készülő támadását. Egyúttal felajánlotta Jellasicsnak, hogy hozzájárul Horvátország békés különválásához. Fáradozásai eredménytelennek bizonyultak: a király leiratában formálisan ugyan visszahívta tisztségéből a horvát bánt, a rendelkezést azonban nem hajtották végre, és a horvát csapatok szeptember 11-én betörtek Magyarországra. Ekkor Batthyány és kormánya (Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár kivételével) lemondott, de többek közt a nádor felkérésére ismét elvállalta a tisztséget. Szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, és a sereg vezérének István nádort kérte fel, ő azonban a király parancsára lemondott erről a tisztségről, és elhagyta az országot.
A szeptember 25-én felálló új kormányt az uralkodó nem fogadta el; Batthyány megbízatását érvénytelenítette, és a magyarországi haderők élére királyi főbiztosként Lamberg Ferenc Fülöp tábornokot nevezte ki – őt azonban 1848. szeptember 28-án Pesten a tömeg felkoncolta. Eközben Batthyány még egyszer Bécsbe utazott átalakítani kívánt kormányának névsorával, hogy megpróbáljon kompromisszumra jutni az udvarral. Miután belátta, hogy ez nem lehetséges, október 2-án lemondott megbízatásáról és országgyűlési mandátumáról is.
Miniszterelnökként többek között az ő szervező munkájának köszönhető, hogy a sebtében régi sorezredekből, nemzetőrökből, honvédekből egybegyűjtött magyar haderő szeptember 29-én Pákozdnál megállította az országba betörő horvát csapatokat.
Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására halálra változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmére ajánlotta. Ekkor Batthyányt Pestre szállították, hogy a kegyelmezés joga a császártól Haynauhoz kerüljön, és ő október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sebeket ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általi halálra módosítani. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett: „Gyerünk, vadászok, éljen a Haza!” – kiáltotta. A pesti Újépület (Neugebäude) udvarán, a mai Szabadság téren végezték ki.
Földi maradványait Pesten a ferencesek belvárosi templomának kriptájába rejtették el. A kiegyezés után 1870. június 9-én a nemzet gyásza mellett ünnepélyesen újratemették a Kerepesi temetőben, a Schikedanz Albert tervei alapján épített mauzóleumban. Jelenleg is itt nyugszik feleségével, gyermekeivel és unokájával.
Budapesten az V. kerületi Báthory és Hold utca kereszteződésében, egykori kivégzésének helyén áll ma a Batthyány-örökmécses. Az emlékmű felállításáról a főváros 1905-ben döntött. Az ünnepélyes leleplezésre 1926. október 6-án került sor, az emlékmű Pogány Móric tervei alapján készült. A mécses egy bronztartóban elhelyezett bíborszínű üvegpohár belsejében található, mely egy három lépcsőfokos talapzaton nyugszik. A lámpás 180 centiméter magas és 4 lábon áll. A talpazat előoldalán az alábbi felirat olvasható: "Gróf Batthyány Lajos emlékének." A talpazat bal oldalán látható véset: "Itt szenvedett vértanúhalált Magyarország első felelős miniszterelnöke." A talpazat jobb oldalán lévő szöveg "Emelte Budapest Székesfőváros közönsége 1926." A talpazat hátsó oldalán látható dátum: "1849. október 6."
