Rzeczniów, 1803. november 24. - Arad, 1849. október 6.
Hernádvécsei és hajnácskeői gróf, honvéd vezérőrnagy. Apja a bécsi Magyar Nemesi Testőrség utolsó parancsnoka, nővére udvarhölgyként Ferenc József egyik nevelője volt.
Gróf Vécsey Károly Bécsben végezte el hadiiskolai tanulmányait. 1848 elejétől a 2. huszárezredben szolgált őrnagyi rangban. A huszárezred parancsnoka az 1840-es évek közepétől Vécsey későbbi vértanútársa, Kiss Ernő ezredes volt. Az ezred a szabadságharcban a honvéd hadsereg egyik legkiválóbb huszárezrede lett, tisztikara a legnagyobb arányban vett részt a szabadságharcban.
1848 májusától a Délvidéken részt vett a szerbek elleni harcokban. 1848 decemberétől tábornoki rangban a bácskai hadtest egyik hadosztálynak parancsnoka volt. 1849 januárjában határozott kiállásával távozásra kényszerítette a hadtest árulóvá vált parancsnokát. A felbomlástól megmentett hadtestet a Közép-Tisza vidékére vezette, ahol Damjanich János csapataival egyesülve a szolnoki csatában fényes győzelmet arattak. 1849 áprilisától Arad és Temesvár bevétele volt a feladata. Az aradi vár védőit a vár kiéheztetésével megadásra késztette, de Temesvárt nem sikerült elfoglalnia. A temesvári csata elvesztése után seregével elvonult. A világosi fegyverletétel hírére augusztus 20-án Borosjenőn a cári csapatok előtt kapitulált. Vécseyt néhány nap múlva Aradra kísérték és átadták az osztrák hatóságoknak.
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért - a történet szerint - Damjanich holttestéhez lépett, és bár személyes ellenségek voltak, megcsókolta Damjanich kezét.
A kivégzés előtti utolsó mondata:
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."