Megemlékezés és koszorúzás a Batthyány-mauzóleumnál

Helyszín: Budapest, Fiumei úti Nemzeti Sírkert
Időpont: 2012. október 6., 9.00 óra

Az Aradi Vértanúk Emléknapján az 1848–49-es Forradalom és Szabadságharc leverését követően az Aradon kivégzett 13 vértanúra, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk.

A nemzeti lobogó félárbocra engedése után a kegyeleti megemlékezés az egykori miniszterelnök síremlékénél folytatódik, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gróf Batthyány Lajost 1870. június 9-én helyezték örök nyugalomra a mauzóleum alatti kriptában. Rajta kívül itt nyugszik még felesége, Zichy Antónia, fia és lánya, és a kisgyermekként elhunyt unokája is.

Az eseményen Balog Zoltán miniszter emlékezik meg beszédében a hősi halált halt szabadságharcosainkról, majd a résztvevők koszorúzással és néma főhajtással tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. A mauzóleumnál a kegyelet koszorúit helyezik el a Köztársasági Elnök, Magyarország Kormánya, a Magyar Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Diplomáciai Testület, Budapest Főváros Önkormányzata, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nevében. A koszorúzás Barder: Adagio hangjaira történik, amit a Zuglói Filharmónia Fúvószenekar ad elő, vezényel Makovecz Pál. A megemlékezésen részt vesznek az állami protokoll tagjai és a diplomácia testület képviselői. A helyszínre a nap folyamán az egyéni megemlékezőket is várjuk. 

A koszorúzást követően a Honvéd Díszzászlóalj tiszteletadást teljesít, majd a Szózat elhangzása után díszmenetet hajt végre. Az ünnepség a Magyar Takarodó elhangzásával ér véget. A megemlékezésen közreműködik a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara, valamint a Hunyadi János Általános Iskola kórusa és a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola vegyeskara, akik a "Kisütött a kisütött a Nap sugára, Az aradi vártömlöcnek ablakára" c. népdalt adják elő. Vezényel Igaliné Büttner Hedvig. A ceremónián Magyarország történelmi zászlói is felsorakoznak. Az ünnepség narrátora Zámbori Soma színművész. Az eseményt a Duna Televízió élőben közvetíti.

Fotó: Horváth Ernő / kormany.hu

Menü

Főoldal 2013.

Főoldal 2012

Főoldal 2013

Főoldal 2014

Főoldal 2015

Főoldal 2023

Navigáció