Necpál, 1795. október 6. - Arad, 1849. október 6., honvédtábornok.
Német polgári családból származott. Katonai pályáját a császári hadseregben kezdte 1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban őrnagy. Szolgálatait 1848 tavaszán ajánlotta fel a magyar kormánynak. A harmadik honvédzászlóalj parancsnokaként 1848 szeptemberéig a déli területeken harcolt. A Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rangban. 1849. február 6-ától tábornokként végezte a munkáját. Ő teszi Nagyváradot a fegyvergyártás központjává, Kossuth szavaival "a magyar Birminghammé". A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén áll. Német, a magyar nyelvet csak töri, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúkon a felirat: "Ne bántsd a magyart!" Nem mindennapi képességeinek köszönhető, hogy a honvédsereg felszereltsége napról napra javul, tüzérsége kitűnő és korszerű, van elegendő lőszer.
Főként e rendkívüli eredményei miatt kellett bűnhődnie, a bíróság kötél általi halálra ítélte. A szemtanúk szerint utolsó estéjén feleségét fogadta, majd fuvolázott, a Lammermoori Lucia című operából a haldokló Edgár búcsúáriáját játszotta. 1849. október 6-án harmadiknak végzett vele a hóhér.
Holttestének elszállítását Csernovics Péter temesi főispán szervezte meg, teteme Damjanichcsal együtt nyugodott a főispán mácsai birtokán, míg 1974-ben végleges helyre, az emlékoszlop kriptájába kerültek csontjai.
A kivégzés előtti utolsó mondata:
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!"