„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” – Gróf Vécsey Károly utolsó mondata kivégzése előtt.
Pesten született 1807-ben, más adatok szerint 1809-ben. Apja altábornagy, a magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka; nővére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelője volt. 1820-tól teljesített katonai szolgálatot, 1848 tavaszán őrnagy a Hannover huszárezredben. 1848 májusától harcolt ezredével Bácskában a szerb felkelők ellen, októbertől ezredes, december közepétől tábornok. 1849 januárjában eltávolította áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábornokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, 1849. március 5-én Damjanichcsal együtt elfoglalta Szolnokot.
Az augusztus 9-i temesvári csata után ő fedezte a magyar fősereg visszavonulását. Hadteste augusztus 19-20-án Borosjenőnél, Vécsey maga Nagyváradon kapitulált. Kötél általi halálra ítélték. Gróf Vécsey Károlyt utolsóként szólították, hogy lássa társai haláltusáját. Az osztrákok különösen gyűlölték a tábornokot, a császárpárti Vécsey család kifejezetten kérte Haynaut, leckéztesse meg a "família szégyenét". A gróf - nem lévén már kitől elbúcsúznia, - az előtte kiszenvedett Damjanichhoz lépett, s bár a földi életben nem szívelték egymást, lehajolt, és megcsókolta a kezét. Kilencedikként szólította a hóhér.
Rádióspot:
