„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.” – Gróf Leiningen-Westerburg Károly utolsó mondata kivégzése előtt.
A vértanúk legfiatalabbika, aki hesseni nagyhercegségben, Ilbenstadt városában született 1819-ben. 1848 őszén jelentkezik honvédnek, vezérkari százados lesz a bánáti hadtestben. Miután számos rokona tiszt volt a császári seregben, és Haynauhoz hasonlóan hesseni születésű volt, gyanakvó, bizalmatlan légkör fogadja. A szolnoki csata idején - ahol is kiválóan vezeti fegyelmezett katonáit - már alezredes, 1849 áprilisában ezredessé léptették elő. Végigharcolta a tavaszi hadjáratot, a katonái tűzbe mentek volna érte. 1849 júniusában kapja meg a tábornoki kinevezést. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte. Megvesztegette az őröket, így ő volt az egyetlen, akit az elítéltek közül honvédtábornoki egyenruhában vezettek a bitófa alá. A hóhér a kétméteres Gróf Leiningen-Westerburg Károllyal hosszan kínlódott. A főnemes halálos ítélete diplomáciai bonyodalmakat is okozott, előkelő rokonai között volt még az angol uralkodó is.
Gróf Leiningen-Westerburg Károly börtönfeljegyzése:
„A lámpák kialudtak, sötétség, mint tegnap. De még ezer meg ezer év múlva is oly fényesen tündöklenek a csillagok, melyekhez ma fölnézünk.”
Gróf Leiningen-Westerburg Károly feleségéhez szóló utolsó leveléből:
„Most, ebben a komor órában, amikor minden földi dolog teljes múlandóságában áll előttem, amikor mintegy feltárul a múlt, minden emlék megrohan és nehézzé teszi a válást. Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat… A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jól van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, s ki mondhatná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg.”
Rádióspot:
