Aradi vértanúk - Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren

Publikálva: 2015. október 6.

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján kedd reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. (MTI 2015. október 6., kedd 9:26)

A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium "KatonaSuli" programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik.
   
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte el, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.
   
Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú - Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner (Lahner) György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly - nevét.
   
A kegyelet kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad a nemzet főterén.
   
A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonulnak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt. Ezt követően 11 és 16 óra között bárki leróhatja kegyeletét gyertyagyújtással gróf Batthyány Lajos vesztőhelyénél, ahol katonai díszőrség áll.
   
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

Menü

Főoldal 2013.

Főoldal 2012

Főoldal 2013

Főoldal 2014

Főoldal 2015

Főoldal 2023

Navigáció